A becsület

Sziasztok!

Épp az Incheon repülőtérre igyekszem, mert húsvétra drága nővéremet és unokatestvéremet hozza a nyuszi. Először is meg kell jegyeznem, a bejegyzésem témájától függetlenül, hogy elég kár, hogy nincs árengedmény, ha oda-vissza megyek... Tudom, tudom, Magyarországon sincs, de milyen jó lenne!? :-)

Anyway, ma, csak csütörtökön, arról szeretnék írni, hogy mennyire becsületesek a koreaiak. Egész meglepő, hogy mennyire megbíznak egymásban; egyik idegen a másikban. Az utcán soha nem kell magamhoz szorítanom a táskámat, ha egy étteremben hagyom az esernyőmet, az meglesz, sőt ha a buszon hagyjuk az új DSLR fényképezőgépünket, akkor 2 nap után az is visszatalál hozzánk. Nem viccelek, igaz story.

A barátnőmet kérdeztem, hogy hogyan alakult ki ez a mentalitás, mert igazán tanulhatnánk tőlük! Ő csak annyit mondott, hogy nem tudja, viszont őt arra tanították kiskorában, hogy ami nem a tiéd, azt ne vedd el. Nekem gyanús, hogy a CCTV is rásegít a dologra. Ha nem ismeritek ezt a rendszert, akkor arról van szó, hogy Korea szinte teljesen be van kamerázva, és ha bármi történik, akkor a rendőrségnek csak annyi a dolga, hogy kiderítik, hogy mi történt, hol és mikor. Ha szerencsés az ember, akkor a közelben egy CCTV kamera lencsevégre kapta az adott eseményt, legyen az lopás, baleset vagy bármi más.

Így az árusok nyugodt lélekkel hagyják egy kis műanyag ponyva alatt portékájukat éjszakára őrizetlenül, vagy a CCTV-vel az okosabb törvényszegők még a csíny elvégzése előtt meggoldolják magukat. Viszont a becsületesség szerintem majdnem mindegyik Koreai emberkére jellemző. Ezért szeretek itt élni. Ugyancsak itt megemlíteném, hogy Koreában két dolog van, ami teljesen illegális, más országokban viszont nem. Ezek a fegyverek és a drogok. Nagyon szigorúan büntetik, és hála Istennek a koreai nép egyet ért a betiltásukkal. Ez egy alap biztonságérzetet ad, és ez miatt sem lesz könnyebb a búcsú.

Na, épp szállok le a limuzin buszról. Incheonba való eljutásról már írtam egy blogbejegyzesben. Ha nem a telefonomon leszek, akkor belinkelelm majd! Szép csütörtököt kívánok! Már csak péntek és itt a hétvége! Kitartás!

Tizennegyedikék

Sziasztok! 

Ma szingli nap van! Mindenkit szeretettel köszöntök, bár én magam nem vagyok egyedülálló. 

Koreában rengeteg barátnőmnek lelki teher az, hogy harminc évesen nincsenek férjnél. A kultúrában elvárás, hogy huszon éves korodban találd meg az igazit, mert utána keresztet vetnek a fejed fölött, és a reménytől is megfosztanak. Ha harminc vagy, és nincs még párod, akkor úgy is maradsz. Ez azzal jár legtöbb esetben, hogy a szüleiddel laksz majd életed végéig és így még arra sincs remény, hogy megtapasztald az önállóságot. Persze a mostani korosztály már próbál elszakadni ettől a "rendszertől", de nem egy ismerősöm van (főleg férfi), aki az anyukája szoknyája alá bújva menekül a világ elől. Persze a vakrandizás és a templomba járás segíthet, mert legalább megismersz új embereket, de ha már eddig nem volt szerencséd, akkor benned van a hiba.... 

Koreában nem csak egy, hanem kettő nap van, ami kimondottan a szerelmes pároké. A Valentin nap természetesen Magyarországon is hagyománnyá érte ki magát, viszont itt egy kicsit máshogy ünneplik. Február 14-én a lányok csokit adnak a fiúknak, és cserébe majd csak egy hónap múlva, március 14-én, a Fehér napon kapnak valamit a fiúktól. Viszont Mivel az itteni szingliknek elég megrázó, hogy a párok kétszer is ünneplik egymást az évben, így kitalálták, hogy legyen már egy Fekete nap, amikor is az egyedülálló férfiak és nők "megünneplik" szingliségüket. Ez a nap ma van, április 14-én. Eme jeles napon speckó kaját majszolnak az érintettek; fekete bab szósszal leöntött zöldséges, husis, tésztás ételkölteményt, aminek dzsadzsangmjan (jajangmyeon) a neve. 

Az otthoni kínai éttermekben, szerintem kapható hasonló étel, az édes-savanyú mártásos kajához hasonlítható, viszont otthon is könnyen elkészíthető, ha elérhető egy ázsiai piac a közelben! Itt a recept, jó étvágyat hozzá! 

Dzadzsangmjang hozzávalók (2-3 adag)

• ·        dzsadzsang tészta (de szerintem spagetti tésztával is helyettesíthető)
• ·        negyed kiló disznóhús (hasalja) kisebb kockákra vágva
• ·        1 csésze koreai retek, kisebb kockákra felvágva (a magyar féle is megteszi) (5 szem magyar retek)
• ·        1 csésze cukkini felkockázva (negyed zukkini)
• ·        1 csésze burgonya felkockázva (3 közepes szem)
• ·        1,5 csésze hagyma felkockázva (1 nagyobb fej)
• ·        3 evőkanál étolaj
• ·        negyed csésze feketebab krém (ennek a receptjét legalul találjátok)  (4-5 evőkanál)
• ·        2 evőkanálkanál ételkeményítő negyed csésze vízben feloldva
• ·        1 teáskanál szezámmag olaj
• ·        víz

Elkészítés:

4-5 percre kevergetés mellett, olajozott serpenyőben pirítsuk meg a husit. Öntsük le róla a felesleges zsíradékot. Adjuk hozzá a retket és egy percig süssük kevergetés mellett. Ez után jön a burgonya, cukkini, hagyma. Kb 3 percig kevergetés mellett pirítsuk meg őket, mígy a burgyonya átlátszóvá kezd válni. A serpenyő közepén készítsünk egy kis üres helyet; a zöldségeket toljuk a serpenyő szélére. 2 evőkanál olajat hevítsünk, és melegítsük fel a babkrémet a serpenyő közepén, majd pár perc után keverjük össze a zöldségekkel és a hússal. Kb 2 csészényi vizzel öntsük fel, és fedő alatt pároljuk 10 percig. 10 perc után vegyük le a fedőd és kóstoljuk meg, hogy a zöldségek megfőttek e. Ha igen, akkor adjuk hozzá az ételkeményítőt és addig kevergessük, amíg sűrű állagú szószt kapunk. Adjuk hozzá a szezámmag olajat és vegyük le a tűzről. Főtt tésztával fogyasszuk. Díszítésként, uborkát hajszálvékony szeletekre vágva a tányérunkra halmozott dzsadzsangmjang tetejére helyezünk. 맛있게 드세요.

Fekete babkrém (3/4 csészényi adag)

Hozzávalók:

• 2 evőkanál mogyoróolaj
• 2 evőkanál erjesztett fekete bab
• 1 evőkanál tört fokhagyma
• fél csésze csirkehúsleves leve
• 1 evőkanál szójaszósz
• 2 evőkanál rizsbor
• 1 evőkanál cukor
• másfél teáskanál ételkeményítő

Melegítsük fel a serpenyőt közepes hőfokon. Adjuk hozzá az olajat, a babot és a fokhagymát. Kevergetve pirítsuk 12 másodpercig. Aztán adjuk hozzá a többi hozzávalót, és kevergetés mellett egy perc alatt sűrű krémet kapunk. 

Forrás: Maangchi

Kukás business

Ma szerencsés napotok van... Olyan dolog történt velem, ami blogírásra késztetett. A jövőben tudom, hogy így (is) kell írnom, mert ha rögtön leírom élményeimet, érzéseimet, akkor szerintem egy színesebb képet kaptok Koreáról. 

Mi is történt ma? A szomszédom költözik, vagy ide, vagy el, nem tudom, de nem is lényeg. Itt voltak a munkások, hogy felpakolják a hollmikat a harmadik emeletre. Mikor épp órára igyekeztem, a bicajomat alig bírtam kitolni az emelővel felszerelt autótól és a kukák mellé támasztott kétszemélyes matrac miatt, mert ezek szinte teljesen eltorlaszolták a lépcsőház ajtaját. Az itteni költöztetés jó móka, nekem már kétszer volt szerencsém benne részesülni, az is megérne egy blogbejegyzést, de most nem ennek a leírása a lényeg. Itt a matrac a főszereplő...

Mivel nővérem és unokatestvérem jövő héten meglátogatnak, már hetek óta készülök a fogadásukra. Takarítottam, elpakoltam, átrendeztem a lakást, hogy minél kényelmesebben elférjenek és minél jobban érezzék magukat nálunk. Két hónapja egy felfújhatós matracot is szereztünk Dannyvel, hogy ne legyen gondjuk a földön alvással sem. Imádkoztam egyébként, hogy valaki a környékünkön dobjon már ki egy szép matracot, mert igen is megesik az ilyen. 

Én nagy kukázó lettem itt Koreában, és nehogy azt higyjétek, hogy nem lehet kincseket találni! Mi az hogy!? A fél lakásunk bútorzatát a "kukából" szedtük össze, és senki meg nem mondaná, hogy ez a helyzet. Itt, a "ki a régivel, elő az újjal" a mottó érvényes, de ami igazán feldühít, hogy ezt már olyan szinten űzik, hogy a használt dolgok senkinek sem kellenek. Ez sokszor remek az olyan fajta embereknek, mint én, mert nekem semmi bajom a second-hand dolgokkal, sőt még jól is érzem magam miattuk, mivel  újra felhasználásuk "zölddé tesz" és mindezt ingyen teszem. 

Egyébként mikor megláttam azt a matracot az ajtó előtt, rögtön felcsillant a szemem, de sokan sürgölődtek-forgolódtak a költözés miatt, és biztos sem voltam abban, hogy az most épp a szeméthez tartozik, vagy csak épp félre tették a költöztetők későbbi bepakolásra, sőt a buszomat is el kellett érnem, így nem is gondolkoztam sokat, ott hogytam abban a reményben, hogy ha visszatérek, akkor az a matrac csak rám fog várni, hogy haza vigyem. 

Viszont az itteni mentalitás - "ki a régivel" - abban szörnyű, hogy ha valakinek nem kell a portéka, akkor az másnak sem fog kelleni, így "zúzzuk darabokra, törjük ripityára, szaggassuk cafatokra" akció keretein belül használhatatlanná teszik a másnak kincsnek számító dolgokat. Sajnos ezzel a gyönyörű matraccal is ez történt. Mikor haza értem, csak arra gondoltam, hogy ott lesz a matrac, ott lesz a matrac, ott lesz a matrac, és már messzi távolból láttam, hogy bizony, ott vár az ajtó mellett. Mikor viszont közelebből is megvizsgáltam a helyzetet, észrevettem, hogy ennyi volt a reményem.... Teljesen darabjaira szedték, hogy még a hajléktalan se tudjon ráfeküdni, nem még hogy valaki azt ágynak használja. :-( 

Sajnos nem ez az első eset, amikor hasonló élményben volt részem. Az előző lakásunkba "kukáztunk" egy gyönyörű, mahagónia kanapé szettet, viszont mikor el kellett költöznünk, az nem fért be az új lakásunkba. Fájó szívvel búcsút kellett mondanom a bútordarabtól. Viszont abban reménykedtem, hogy egy másik szerencsés család majd haza viszi, és náluk díszeleg majd. Az új lakásunkban töltött első reggelen nagy ricsajra ébredtünk, nem is értettem, hogy mi történik az utcán reggel 7 órakkor, ami olyan nagy zajjal jár. Kinéztem az ablakon, és kis koreai emberkék baltával és fejszével ripityára tördelték a kanapémat. A könnyem is kicsorult, mint ma a matrac miatt. 

Szeretem Koreát, de van mit utálnom is itt. Jó lesz innen tovább állni, meg nem is. 

Áramszünet

Sziasztok! 

Először is egy nagy bocsánat kéréssel kell kezdenem. Több mint egy hónapos kihagyásom okát nem is tudom, hogy minek tudható be, de négy szóban megpróbálom összefoglalni. 

Lustaság, elfoglaltság, szomorúság, szégyen.

Bevallom, én egy lusta emberke vagyok. Ha valami érdekel, akkor nagyon is összpontosítok rá, de egy idő után ez az oddaadás lelankad és a motiváció is elhagy. Elfoglalt is voltam, ami szomorúságom okát is indokolja; szeptemberben költözünk. Messzi távolba repülünk. A következő állomás Amerika, és oda "bonyolult" eljutni, hiába vagyok egy amerikai felesége. Rengeteg papírmunka és stressz van már mögöttünk az úton, de lesz még belőle bőven. Pár nappal ezelőtt mennünk kellett a nagykövetségre, hogy elintézzük a vízumkérelmem első lépését, ami komolyan annyi papírmunkával járt, hogy valószínűleg egy kisebb fa életébe került. És bár mindez napokkal ezelőtt lezajlott, szégyelltem magam, ami miatt teljesen leálltam a blogolással, a keddekkel és a csak csütörtökkel. 

Most viszont újra próbálkoznék, és remélem, hogy elnézitek nekem ezt a hosszú áramszünetet. Igazándiból már csak 3 hónapot fogok Koreában tölteni, mert a nyáron 2 hónapra haza utazom, de már írtam, hogy ha majd nem itt élek, akkor is szeretnék írni erről az országról, mert most a szívem szakad meg, hogy hamarosan el kell hagynom. Hiányozni fog. 

Tehát most megígérem (így nem tudok kibújni alóla), hogy kedden annyi új leckét töltök fel, amennyivel lemaradtam, és csütörtökön is írok majd. Egyébként nagyon jó hírem van.... jövő héten drága nővérem, és gyönyörű unokatestvérem meglátogatnak majd itt, így lesz mit mesélnem! Már várom őket nagyon! 

Legyen szép napotok, és még egyszer bocsánat!!!